13 - 14. fejezet

 

13. fejezet

VALENTIN

Fordította: Jane

Egy nedves rongyot húztak át a mellkasomon. Az elmémet elönti annak az embernek a képe, akitől a tetoválást kaptam. Előrenyúltam, elkaptam a csuklóját, elemi erővel a hátára csaptam a földre. Szabad kezemmel elkaptam a nyakát, megszorítva a vékony torkát.

Összeráncoltam a szemöldököm, amikor a cukor édes illata megcsapta az orromat, és amikor a magas hangú nyüszítés megcsapta a fülem, pislogni kezdtem, egy elmosódott kép jelent meg a szemeim előtt.

Alattam a fekete padlón egy sötét hajú nő hevert. Barna szemei hatalmasra tágultak, ahogy felnézett rám. Apró kezei a csuklóm köré kulcsolódtak, igyekezett ellökni magától. Pislogtam, majd újra pislogtam és próbáltam eloszlatni az elmémet beborító ködöt. Képek sokasága ötlött fel bennem: a nő, ahogy a ketrecben fekszik, a falhoz kötözve, kötelekkel beborítva, az ágyon fekve, miközben kínozzák és bántják.

Zoya, mondta valamikor. A nevem Zoya.

Elszakítottam a kezem a nyakától, fájdalom lövellt a nyakamba, ahogy elhúzódtam. Lábaimmal közrefogtam a combjait. Zoya köhögött és köpködött, ahogy dörzsölni kezdte a nyakát.

A falnak dőltem, éreztem a nedvességet a mellkasomon. Végigsimítottam az átázott bőrömön, közben megpillantottam magam mellett a véres törölközőt. Szorosan összeszorítottam a szemem, igyekszem megszabadulni a ködtől. Amikor kinyitottam, a kamra elém tárult. Ziháltam, megkönnyebbülten, hogy nem voltam újra a pokolban, a Vérveremben.

Mozgást láttam magam mellett, oldalra fordultam, fájdalom hasított a nyakamba.

Zoya. Zoya zavarodottan kúszott el mellőlem.

– Ne – hörögtem, de a hangom egy kis suttogás volt. A torkomban olyan érzés volt, mintha pengékkel lett volna szegélyezve, ahogy próbáltam kipréselni a szavakat.

Zoya ledermedt és rám nézett. Nagyon nyelt és megszólított. – Valentin?

A szívem hevesen verni kezdett, amikor kimondta a nevem. Képtelen voltam beszélni, ezért a mellkasomra tettem a kezem, enyhén lecsuktam a szemeimet, ezzel próbáltam jelezni, hogy én vagyok.

Megkönnyebbülés futott át az arcán és közelebb húzódott. Ahogy közelebb jött, észrevettem, hogy a hosszú, fekete haja vizes volt és a bőre tiszta. Még mindig meztelen volt. Ahogy végignéztem a vékony testén, orrlyukaim kitágultak, ahogy megpillantottam a vörös foglenyomatokat, amelyek befedték a mellkasát, csuklóin és bokáin kötélnyomok voltak.

Nagyot nyeltem, ahogy elmémben képek jelentek meg arról, ahogy ezt műveltem vele. Láttam magam, ahogy lekötözöm, megharapom, kényszerítem, hogy szájába vegye a farkam.

Megbánás és szégyen égette a szívem.

Kibaszottul nagy szükségem volt arra, hogy távol kerüljek attól, amit tettem, így megpróbáltam megmozdulni. Ahogy próbáltam lábra állni, egy kéz landolt a csupasz mellkasomon. Dermedten néztem fel Zoyára, ő pedig le rám. Élesen szívta be a levegőt. – A szörnyeteg volt, nem te. És megállítottad, mielőtt...

Összeráncoltam a szemöldököm, mert nem értettem, hogy mire gondol. Zoya a sarkára ült, majd a törött fém nyakörvre mutatott, ami a földön hevert. Felfordult a gyomrom. Ösztönösen a nyakamhoz nyúltam, felszisszentem, amikor megtapintottam a csupasz nyakam.

A nyakamon nem volt semmi. Tizenkét éves korom óta nem volt ilyen.

Zoyához fordultam válaszért. Már várta a kérdésemet, ezért magyarázatba fogott. – Szembeszegültél vele, a kontrollal. Láttad, hogy mit tettél, vagy hogy mire készültél a befolyása alatt, ezért letépted a nyakadról. – Zoya közelebb kúszott, megérintette a nyakam. – Ettől vérezni kezdtél és elájultál. Azt hiszem, hogy több órán keresztül aludtál – mutatott a vizes rongyra. – Épp lemostalak, amikor felébredtél. Azt hiszem, hogy épp rémálmod volt, nyugtalan voltál, és próbáltál kiabálni.

Csak bámultam rá miközben beszélt, majd amikor el akarta húzni a kezét, akkor elkaptam és a mellkasomra szorítottam.

Elpirult. Ahogy néztem elpirulni a bőrét, eszembe jutott, ahogy ajkaink egymáshoz értek. Éreztem az érintését az arcomon. Emlékeztem, ahogy mosolygott, amikor elmondtam a nevem.

– Nem vagy fáradt? – kérdezte gyengéden.

Lehunytam a szemem igen gyanánt. Zoya az ágyra nézett. – Fel tudsz kelni, hogy lefeküdj az ágyra? – Le akartam feküdni vele az ágyra, ezért kényszerítettem magam, hogy felkeljek a földről. A hideg, kemény padlóra támaszkodtam, feltoltam magam, botladoztam, ahogy felálltam.

Zoya ott maradt mellettem. Lefelé nézett és koncentrált. Mély levegőt vett, átkarolta a derekamat, majd az ágyhoz vezetett. Minden lépéssel a szívemet édes, nyugtató érzés töltötte el, ahogy a derekam körül éreztem a karját.

– Feküdj le – utasított Zoya, amikor odaértünk az ágy széléhez.

Azt tettem, amit mondott, lefeküdtem a matracra. Zoya ott állt mellettem, sarkán hintázott. Megveregettem magam mellett az ágyat, Zoya hosszú szempillái alól rám nézett, majd tette, amire kértem, felkucorodott mellém. Az oldalamhoz simulva feküdt mellettem, kezét a feje alá tette. Annyira gyönyörű volt, ezért megérintettem az arcát.

– Gyönyörű – motyogtam, néztem, ahogy a döbbenet átfutott az arcán. A torkomban égő fájdalom erős volt, ezért a nyakamhoz nyomtam a kezem, hogy csillapítsam a fájdalmat. – Utáltam... minden… grúz kurva nőt... egész életemben – nyeltem egy nagyot, hogy benedvesítsem a torkomat, majd kipréseltem magamból. – De én... nem tudlak... téged... utálni.

Zoya lesütötte a szemét, majd anélkül, hogy újra rám nézett volna, kikászálódott az ágyból. A szívem a gyomromba zuhant, ahogy eltűnt a kis fürdőben, de aztán megjelent egy üveg vízzel. Idegesen leült mellém, majd feltérdelt, az üveget a számhoz emelte és a hideg folyadék végigcsurgott a torkomon. Addig ismételte a folyamatot, míg az üveg ki nem ürült, majd ugyanúgy, mint előtte, lefeküdt mellém.

Megköszörültem a torkomat, az égető érzés tompulni kezdett.

A kezem kettőnk között hevert. Zoya keze az enyémre simult, tekintetem rászegeződött. Melegsége belém áradt, főleg, amikor megnyalta az ajkait.

– Valentin – mondta azzal az erős grúz akcentussal, amit régen annyira utáltam, de most megtanultam szeretni. – Nem vagy rossz ember.

Lesütöttem a szemem, mert azok a képek jelentek meg előttem, amelyeket majdnem megtettem vele. Mintha megérezte volna, hogy mi történik, Zoya megszorította a kezem.

– Tudom, hogy mire gondolsz – mondta gyengéden. Én pedig a testét beborító kötélnyomokra koncentráltam. – Nézz rám! – mondta Zoya. Orrlyukam kitágult, ahogy kiadta a parancsot, de aztán Zoya arca ellágyult és hozzá tette. – Kérlek!

Küzdöttem az ellen, hogy ne reagáljak a szigorú női hangra, ezért még jobban az ágyba süllyedtem, majd Zoyára néztem, ahogy kérte, nem ahogy parancsolta.

Ujjai az enyémet simogatták. – Amikor először hozzám értél, megrémítettél. – Nem moccantam, csak hallgattam. Zoya elsápadt. – A dolgok, amiket velem műveltél, amikor először idehoztál, még a legrosszabb rémálmomban sem gondoltam volna, hogy megtörténhet – rázta meg a fejét. – Az elektromos sokkolás, a forróság, a hideg, aztán, ahogy a testem és annak élvezeti központját használtad ellenem. Barbár volt, kegyetlen mindenféle módon.

Szorosan összezártam az állam, ahogy a fájdalom felcsendült a hangjában, de nem reagáltam. Én tettem ezeket vele. Azt tettem, amit az Úrnő parancsolt.

Zoya mosolygott, de nem volt boldog mosoly. – Először azt hittem, hogy szívtelen vagy, egy szörnyeteg. De aztán rájöttem, hogy a nyakad körül lévő nyakörv mit tesz a testeddel. Tudtam, amikor uralmába kerít. Kék szemeid feketévé váltak, teljesen kitágultak a pupilláid. De ez még mindig nem magyarázta a tényt, hogy képes voltál fájdalmat okozni olyankor is, amikor kék volt a szemed. De aztán kezdtél kicsúszni, együttérzés pillanatai kezdtek felszínre törni. – Zoya oldalra billentette a fejét. – És noha fogolyként tartottál, bántottál, kínzó élvezeteket adtál, megértettem, hogy azért teszed ezt, mert meg kell tenned, nem azért, mert akartad.

Összeszorítottam az ajkaimat, érzelmek árasztottak el. Néztem ezt a nőszemélyt. Megkérdőjeleztem, hogy hogyan tud így beszélni velem. Hogy tud bármit is érezni irántam azok után, hogy miket tettem vele?

– Mint már korábban is mondtam, Valentin, nem vagyunk annyira különbözőek. És akár hiszed, akár nem, te és ez a hely nem a legborzalmasabb dolog, ami történt velem az életben. Sőt, úgy gondolom, hogy nagyon is hasonlóak vagyunk. – Oldalra döntötte a fejét, megfogta a kezem és megszorította. – Kivéve azt, hogy azok az emberek, akik megtaláltak és befogadtak, jó és őszinte emberek voltak. Vigyáztak rám és biztonságba tartottak.

Zoya felemelte az összekulcsolt kezeinket és a szájához emelte. Ajkai a kézfejem simogatták, melegség árasztott el. – És hiszem azt, hogy azok az emberek, akik rád találtak csupa fájdalommal és szenvedéssel jutalmaztak. Hiszem azt, hogy ha nem kényszerítettek volna rá, akkor teljesen másfajta életet éltél volna és más ember lennél. Egyetértesz? – kérdezte, és a kérdése nyomasztóan ott lebegett a levegőben.

Vállat vontam és suttogni kezdtem. – Nem tudom. Fájdalmat okoztam másoknak. Öltem és kínoztam gyerekkorom óta.

Zoya arcára döbbenet ült ki. – Szánt szándékkal?

Lehunytam a szememet és megráztam a fejem. – Nem – vallottam be. – Kényszerítettek rá.

Hallottam Zoyát sóhajtani, éreztem forró leheletét az arcomon. A válaszommal egy újabb csókot érdemeltem ki a kézfejemre. Mintha valami láthatatlan falat romboltak volna le közöttünk, Zoya közelebb húzódott hozzám, testéből áradó hő átmelegített engem is. Elvörösödött, a pír a nyakától indult és felkúszott az orcájára. Abban a pillanatban tudtam, hogy ő a legszebb nő, akit valaha is láttam, aki valaha is létezett. Ő, egy grúz, egy ellenséges faj, akit megfogadtam, hogy mindig is gyűlölni fogok. De ettől a pírtól, a barna szempártól, az együttérzéstől, a gyengéd kegyelemtől eltűnt minden gyűlöletem.

Zoya a lábamra tette a lábát, annyira közel került hozzám, hogy a feje az enyém mellett volt. – Tudom, hogy nem szereted a grúzokat Valentin, de a nagyanyám mindig mesélt nekem egy történetet a Tbilisi szörnyről. Hallottál róla? – kérdezte.

Mosolyogni kezdtem, ahogy a grúz akcentusa előtűnt a gondosan megformázott orosz szavak mögül.

– Nem – válaszoltam.

Barna szemei a távolba révedtek, ahogy beszélni kezdett. – Öt éves voltam, amikor a családomat megölték. – Lepillantottam a vállán és csípőjén lévő hegekre. Látva, hogy hova tévedt a pillantásom, megcirógatta az arcomat. – Azon a napon nekem is meg kellett volna halnom. – Ettől a gondolattól, hogy Zoya halott lehetne, a gyomrom felfordult. De igyekeztem a szavaira koncentrálni, ahogy újra beszélni kezdett. – Már nincsenek emlékeim, azt hiszem, abból az életkorból. Szerintem azért, mert a trauma elmosta őket. Úgy gondolom, hogy amikor egy borzalmas esemény elhomályosítja a lelked, akkor minden korábbi emlék, egyre élesebbé és fényesebbé válik.

Zoya tekintete elhomályosodott egy pillanatra, de aztán fellobbant, ajkai mosolyra húzódtak. – A nagyanyám imádott történeteket mesélni. És én szerettem hallgatni őket. Tudta ezt, ezért gyakran mesélt nekem. De volt egy, amit újra és újra elmesélt. Ahányszor elmondta, annyiszor találtam benne hibát.

Hallgattam őt, ahogy boldogsággal beszél a családjáról. Jelen pillanatban az örökkévalóságig tudtam volna őt hallgatni. A hangja megváltozott, amikor a családjáról beszélt. Nekem sosem volt ilyenben részem. Még Inessával is mindig csak a túlélésért küzdöttünk, loptunk, hogy enni tudjunk.

– Valentin? – szólított meg Zoya. Azonnal visszazökkentem a jelenbe. – Jól vagy? – kérdezte.

Orcámat a tenyerének nyomtam. – Mesélj a szörnyetegről.

Zoya elmosolyodott. – A legenda úgy tartja, hogy a szörnyeteg olyan magas volt, mint a fák, és olyan széles, mint egy bivaly, a Tbilisi erdőkben élt. Évekig csak a gyerekek látták felbukkanni a városban. Békében eléldegélt, de a gyerekek folyton meg akarták lesni. De amikor meglátták, akkor kinevették, kigúnyolták, rondának nevezték. Botokkal szurkáltak, kövekkel dobálták, üvöltve rohantak el az alvóhelye mellett, csak, hogy ébren tartsák. Aztán egy napon minden megváltozott. A szörnyeteg visszavágott. Csak várt és várt, hogy a gonosz gyerekek az útjába kerüljenek, aztán amikor elfutottak a búvóhelye mellett, akkor előugrott és elkapta őket, a ház hátuljába vitte őket, ahol egy nagy katlan volt. Az elkapott gyerekeket beletette és élve megfőzte őket.

Nevetés tört ki belőle, ami azonnal a szívemig hatolt. Megrázta a fejét, könny csillogott a szemében. – A halószobám ablaka a Tbilisi erdőre nézett. Éjjelente folyton a szörnyeteget kerestem az erdőben. Persze, soha nem láttam meg, de persze ezt gyerekként nem tudtam. A megszállottságommá vált. Éjjel-nappal csak ő járt a fejemben. – Zoya lepillantott, majd folytatta. – Látni akartam a szörnyet. Beszélni akartam vele. Meg akartam kérdezni tőle, hogy miért csinált ilyen gonosz dolgokat. Meg akartam tőle kérdezni, hogy valaki bántotta-e, és, hogy miért volt ilyen dühös és szomorú. El akartam neki mondani, hogy ha megpróbálna kedves lenni, ha nem bántana és enne meg gyerekeket, akkor talán az emberek megkedvelnék, és barátokat is szerezhetne. Meg akartam neki mondani, hogy attól, hogy nem úgy néz ki, mint mi többiek, vagy, hogy egyesek csúnyának találják, attól még nem volt az. Csak más volt. De természetesen, soha nem találkoztam vele.

Zoya megtörölte a szeme sarkát, majd újra nevetni kezdett. – A családom nevetett, amikor elmondtam, hogy az erdőben kutakodom, éjjel-nappal a szörnyet hívtam. A testvéreim gyakran elbújtak a fák mögé, aztán előugrottak, sikítottak, miközben kergettek. – Zoya elhallgatott.

Zoya olyan közel hajolt, hogy homlokunk összeért. Ujjai az arcomat elcsúfító hegeket simogatták. – Valentin, számomra te vagy a szörnyeteg a Tbilisi erdőből. Sok kegyetlen dolgot tettél, de csak rád pillantva, a nyakad körül lévő nyakörvre, az arcodon lévő hegekre, láttam, hogy minden azért volt, amiket te átéltél, amiket műveltek veled. Valakinek a hatása alatt voltál, meg voltak a módszerei arra, hogy rávegyen, hogy kegyetlen dolgokat tegyél, hogy fájdalmat okozzanak neked és elhidd, hogy egy szörnyeteg vagy. – Kezét a szívemre tette. – Hiszek abban, hogy mindez a valódi éned ellen van, itt belül küzdesz ellene.

– Zoya – motyogtam, és ő mosolyogni kezdett. Nagyokat nyeltem, megsimogattam az arcát és suttogni kezdtem. – Felfogod, hogy mennyire elbasztál most mindent?

Zoya döbbenten megállt és elsápadt. Szorosan fogtam a fejét és beszélni kezdtem. – Te tényleg Tbilisiből vagy, nem Kazratiból, ahogy folyamatosan erősítetted napokkal korábban.

Zoya remegve fújta ki a levegőt. Arcomon lévő keze is remegni kezdett. Bőre hideg lett. – Zaal Kostava is Tbilisiből, Grúziából származik. A családját megölték, minden testet megtaláltak, kivéve egyet. – Megpróbálta hátrarántani a fejét, de nagy kezeimmel egy helyben tartottam. Mély reszelős levegőt szívtam be. – Kivéve egy fiatal kislányt, akit Zoyának hívtak.

Zoya lehunyta a szemét. És én is ugyanazt tettem.

Ő volt Zaal húga.

A férfié, akinek megölésére az Úrnőm utasított.

14. fejezet

ZOYA

Fordította: Suzy

Sosem éreztem még, hogy ilyen gyorsan ver a szívem. Ahogy ott feküdtem, csapdába esve annak a férfinak a fogásában, akiről azt hittem, hogy egyre jobban megértettem, a szívem túl gyorsan és túl erősen vert.

Remegtem. Éreztem a vérem megfagyni, ahogy lomhán megpróbáltak erőt fecskendezni az izmaimba.

Kristálykék szemek figyeltek, ahogy a sólyom a prédáját. Korholtam magam az érzelmi naivitásom miatt, azért, hogy elhagyott a józan eszem, és hogy mélységesen rossz helyre fektettem a bizalmam.

Próbáltam elhúzódni, de Valentin fogása túl erős volt. Kérlek, próbáltam mondani, de a szavak nem jöttek ki a számon. Akkorát tévedtem. Ez nem a nyakörv miatt volt. Ez a férfi egy szívtelen szörnyeteg volt. Bármi is volt a nyakörvben, az csak fokozta a lelkét mardosó feketeséget.

Feladtam a küzdelmet, olyan nyugodtan feküdtem, ahogy csak tudtam. Becsuktam a szememet, Zaal boldog arcát láttam, a fejemben – a testvérét, akit halálra ítéltem.

A fájdalomtól felgyorsult a légzésem, aztán a világom felrobbant, amikor a szörnyeteg megszólalt. – A neve Inessa. – Visszatartottam a levegőt, összezavarodtam. Ki volt Inessa? Mire utalt ezzel?

Aztán folytatta. – Ő a húgom, bár erre a tényre, vagy egyáltalán a nevére négyéves kora óta nem emlékszik. – Kifújtam a levegőt, lassan és kontrollálva, sokk töltötte el a sejtjeimet. Eszeveszett szívem elkezdett lelassulni, amikor rájöttem, hogy bizalommal van irántam. Önmagáról beszélt nekem.

– Valentin – mondtam lágyan, csaknem suttogó hangom sikolynak hangzott a szoba halálos csendjében.

Valentin keze végigfutott a tarkómon, mintha megpróbálna olyan közel húzni, amennyire lehetséges. Hagytam, hogy vigasztalódjon a közelségemből. De amikor megláttam egy könnycseppet legördülni a borostás arcán, a szívem kettétört.

– Valentin – csak ennyit tudtam mondani. Lenyeltem a bánatot, ami a matracra zuhanó egyetlen magányos könnycseppben nyilvánult meg. – Hol van most a te Inessád?

Valentin ledermedt, de sikerült elmondania. – Nem is tudom, hogyan értessem meg veled. Rabként tartják, ahogy mind azok voltunk. De ahogy a férfiakat harcosokká edzették vagy rosszabbá, gyilkossá…

– Mint téged? – kérdeztem, a kérdés a nélkül gördült le az ajkaimról, hogy átgondoltam volna.

Valentin fájdalmasan lehunyta a szemeit, de bólintott. – Igen. Ahogy engem.

– De a húgod? – erősködtem.

Valentin hátradőlt, a kezei kicsúsztak a fejem mögül, de megragadta a kezemet, mint az előbb. Nem, ezúttal nem. Amikor a szemeibe néztem, semmi olyan nem volt bennük, amit ezelőtt mutatott nekem. Kiszolgáltatottság és kétségbeesés ragyogott a mélységükben, és teljes legyőzöttség.

– A nőket más módon törték be. Bedrogozzák őket egy szérummal, amitől szexuális szolgákká válnak. Belül megőrülnek, ha egy férfi nem bassza meg őket állat módjára.

Elöntötte az epe a torkomat. – A húgodat? Gyerekként… – elhallgattam, nem vágytam hallani a választ a kérdésre.

Valentin megrázta a fejét. – Négyéves korában nem. Négyéves korában, egy másfajta engedelmességre nevelő drog hatása alatt, takarításra és főzésre nevelték. Ez elvette a személyiségét, mindent, ami ő volt. Az Úrnő minden este megmutatta nekem Inessát egy képernyőn, 152-t, ahogy a hátán lévő tetoválás jelezte – nem tetoválták a nők mellkasát, az elrontotta a külsejüket. Az Úrnő tudta, hogy nélküle sosem hagynám el a Vérvermet. Azt is tudta, hogy bármit megtennék, hogy visszakapjam a húgomat, így ő személyesen képzett ki arra, hogy Ubiytsa legyek.

– Egy bérgyilkos – kontráztam.

Valentin bólintott. – Az Úrnő évek óta a személyes kamrájában tart engem. – Körbemutatott a szobán. – Ez a kamrájának a másolata. Mindenhol megcsinálja ugyanezt, akárhová megyünk, hogy megtaláljuk és véghez vigyük a rajtaütést, így én tudom, mi hol van, hogy a kínzást még fájdalmasabbá tegyem. – Valentin arca, ami sápadt volt a sérülése miatt, egyre vörösebb lett a haragtól az „Úrnője” gondolatától. – Tizenkettő voltam, amikor elvitt minket Inessával az árvaházból. Az Úrnő azonnal meglátta a köztünk lévő köteléket. Ő egy beteg, becsavarodott kurva, aki tudta, hogy Inessa biztonságával tud irányítani engem, és ezt teszi; még mindig.

Valentin kezei remegtek. Tudtam, hogy ez düh, nem félelem. Közelebb húzódtam, hüvelykujjamat a száguldó pulzusára tettem a csuklóján és azt mondtam – Shh, csillapodj. Csak nyugodtan.

Valentin meglepetésemre, előredőlt és megpuszilta az arcomat. Forróság suhant végig a bőrömön a gesztusra. Láttam, ahogy elmosolyodik, ettől a szívem elolvadt.

– Megkínzott engem. Elválasztott a többi fiútól, amikor tizenkettő voltam. Egy ideig volt vele egy férfi, egy férfi, akivel kefélt. Pont annyira utáltam a férfit, mint a nőt. A férfi szobájában volt néhány fiú is bezárva, a személyes játékai, akiket kínozhatott és kihasználhatott. De az Úrnő még akkor is bevitt a kamrájába minden este és „bemutatta”, hogyan kínoz egy foglyot. Az első év fájdalmas volt – Valentin lehajtotta a fejét és folytatta. – Amit én tettem veled. Bassza meg, Zoya, hogy tudsz nekem ezért megbocsátani? – nyelt nagyot.

Megrezzentem, eszembe jutott a sokkoló és a hegyétől feltörő fájdalom. De megőriztem a nyugalmamat. – Csak nézőpontkérdése – válaszoltam. – Az életem nehézségekkel volt teli. Amikor te is átmentél egy viharon, akkor abból a nézőpontból te is megérted, milyen kétségbeesettnek érezheti magát egy, az ismerős szürke égbolt által eláztatott másik is. A kétségbeesett emberek elkeseredett dolgokat csinálnak.

Beszívtam lágy bőrét és gyönyörű arcát. Azt kérdeztem: – Igazi vagy?

Zoya lesütötte a szemét zavarában, aztán felnevetett. – Attól függ, kit kérdezel. Zoya Kostava egy mítosz, a Kostava klán híres lánya, akinek a testét sosem találták meg. Úgy tűnik, inkább szellem vagyok, mint hús és vér, ha szándékodban állna megkérdezni Grúzia népét a nevemről.

Valentin az arcomon lévő kezét lecsúsztatta a nyakamon, hogy átölelje a derekamat és azt mondta – Számomra igazi vagy.

Kijózanodtam. Éreztem a statikus energiát pattogni közöttünk. Nagy volt a feszültség, de mindketten sérültek és törékenyek voltunk. Ez így elég közelség volt.

Egyelőre.

– Mesélj még – mondtam, hogy folytassuk a beszélgetést.

– Bántott engem. Fájdalomra tanított. Aztán megváltoztatta a képzést és én lettem, aki a fájdalmat adta. Először boldog voltam. Meg kellett kínoznom a grúz kurvát, aki tönkretette az életemet. De amikor megkínoztam, az a kurva élvezte, ellopva minden örömöt azokból a zűrzavaros napokból.

Valentin felnyúlt és beletúrt a hajába. – Aztán, amikor tizennégy lettem, egy újfajta kínzási módot kezdtem gyakorolni. Szexuális kínzást – Valentin elsápadt. – Nem akartam belemenni, de az a kibaszott kurva megerőszakolt. Mindent elvett a testemből. Legalább húsz évvel volt idősebb nálam; és ő csak buzgón lecsapott a lehetőségre – a bőre beteges zöld színűre változott, ahogy elmagyarázta. – Aztán, ahogy a fájdalomnál, megfordította a tanítás menetét. Kényszerített, hogy megérintsem, hogy elélveztessem, újra és újra. Rávett, hogy betegyem a farkamat a kibaszott mocskos szájába. Aztán arra, hogy megbasszam. Addig basztam, míg már nem bírtam.

– Shh. Nyugodj meg! – nyugtattam. Valentin teste annyira megfeszült az emlékek felidézésére, hogy a nyakán lévő lyukak elkezdtek kinyílni. De megragadta a csuklómat. – Még mindig arra kényszerít, hogy így csináljam. Addig élesíti a szérumot a nyakörvben, míg már nem vagyok önmagam, aztán megparancsolja, hogy basszam meg. De amikor elmúlik a szérum hatása, még mindig emlékszem mindenre, amire kényszerített, hogy csináljam. – Valentin szorosan lehunyta a szemeit. – És ezt utálom. Minden alkalommal, amikor arra kényszerít, hogy megtegyem, elvesz egy újabb darabot a lelkemből.

Észrevettem, hogy Valentin kezd elveszni, így lenyomtam a hátára és lovagló ülésben a derekára ültem. A kezei ösztönösen a combom hátuljára estek és felfelé csúsztak, míg meg nem álltak a hátamon. Valentin zihált, amikor elmozdultam, hogy a mellkasára feküdjek, hús a húsra, bőr a bőrre.

Éreztem, hogy megkeményedett alattam és hő árasztotta el az ágyékomat. Valentin élesen beszívta a levegőt. – Zoya – nyögte, ahogy az arcomat a mellkasára fektettem.

A karjaim körülfogták vastag, feszes derekát és percekig hallgattam, míg a szívverése lelassult. Amikor lenyugodott, végigfuttatta a kezét a hajamon és halkan beszélt.

 – Soha nem tudtam, hogy egy nő megérintése élvezhető, amíg meg nem érintettelek téged. Sosem tudtam, hogy valaha is kitörölhetem annak a kurvának a tanításait, amíg meg nem érintettelek.

Felemeltem a fejem, végighúztam az ujjamat az ajkaimon és azt mondtam: – Sosem tudtam, hogy csókot lehet lopni, míg meg nem tetted.

Valentin szeme fellángolt és megsimogatta az arcomat.

– Sosem gondoltam, hogy egy első csók tolvaja lehetek, amíg meg nem jelentél – mondta.

Ledermedtem. Az egész nehéz és szomorú beszélgetés ellenére, kibuggyant belőlem a nevetés. Valentin rám nézett; aztán képtelen lévén ellenállni, egy morcos morajlás tört fel a mellkasából.

– Gyere ide – parancsolta. Megtettem, ahogy elrendelte, feljebb csúsztam a testén. A kezei közé fogta az arcomat.– Hamarosan egy újabb csókot lopok.

Elmosolyodtam, oldalra döntöttem a fejem. – Szerintem boldog lennék, ha ellopnád az összes csókomat.

– Ezt nem gondolod komolyan – mondta Valentin élesen, a derűje elillant és visszatért a sötétség.

– De komolyan gondolom – vitatkoztam. – A lényem minden porcikájával.

– Én vagyok a kínzód. Fájdalmat okoztam neked.

– Mégis itt vagyok, pontosan felfedve, ki vagyok. És te is itt vagy.

Valentin az arcomat tanulmányozta, majd megfenyegetett.

– Még mindig felhasználhatom a tudást, amivel elvégezhetem a munkát – a kezei végigsimítottak a nyakamon és ott tartotta őket. – Még mindig megölhetlek. A parancsom szerint meg kell öljelek, mielőtt elhagyom ezt a kamrát. Rájöttél erre, kicsi grúz?

Egy pillanatnyi félelem tartott a markában. De bízva az ösztöneimben, visszavágtam.– De nem fogsz – hagytam, hogy Valentin átfogja a nyakam. Fájdalmas sóhajjal lazított a fogásán és elnézett mellettem. Szinte éreztem, ahogy mélyen belül küzdött. – Beszélj hozzám. Mi a baj? – erőltettem.

Anélkül, hogy rám nézett volna, azt mondta. – El kell végeznem a munkát, vissza kell térnem, vagy az Úrnő árt Inessának. Mester, az Úrnő testvére és a férfi, akié a Vérverem – ő irányít mindannyiunkat. Ő magának akarja a húgomat.

A szívem megdermedt. – Mire akarja magának?

Valentin merev tartásából szivárgott a vereség. – Amikor Inessa elérte a tizennégy éves kort, a dolgok számára is megváltoztak. Tizennégy évesen a leckék a szolgálásról valami sokkal rosszabbá váltak. Elkezdtek neki különféle drogokat adni, amitől szexuálisan alárendeltté vált. Az Úrnő arra kényszerített, hogy nézzem, amint idősebb nők arra tanítják, hogyan szerezhet örömet a férfiaknak. Aztán leültetett és kényszerített, hogy nézzem végig, ahogy a húgom ártatlanságát elvette az a férfi, aki nekem a drogokat adta. Ezután ez lett a húgom élete – egy szexrabszolga bárkinek, akinek az Úrnő kedvezni akart, vagy aki megfizette a húgom idejét. Időnként még az Úrnő is elvitte, hogy biztosítsa az engedelmességemet.

– Valentin – suttogtam és szorosan megöleltem.

– Vissza kell hoznom a bátyádat, miután megkínoztam, hogy az Úrnő magának követelhesse a meggyilkolását. Ha nem teszem, az Úrnő visszaküldi Inessát Grúziába, vissza a Vérverembe, egyenesen a Mester karjai közé.

– Mi az a Vérverem? – kérdeztem zaklatottan. – Mi történik ott, amellett, hogy gyerekeket nevelnek szörnyetegekké?

– Küzdelem. Halálig tartó küzdelem. Ez a végső halálring. A Mester a fogadásokból szerzi a pénzét. A világon mindenütt működtet titkos táborokat. Néhány havonta a bajnokokat elviteti a Vérverembe, hogy ellenőrizze, ki a legbrutálisabb a halálig tartó küzdelem harcosai közül.

Felültem, a hányinger érzése görcsbe rándította a gyomromat. Valentin követte a mozdulatomat. A szemébe nézve megszólaltam. – Nem veheted el tőlem Zaalt. Azért élek, hogy megtaláljam őt, hogy még egyszer vele legyek. Azon voltam, hogy bekopogok hozzá, amikor elragadtál az utcáról.

Hallottam a hangom remegését. De kétségbe voltam esve.

– Shh – ezúttal Valentin nyugtatott engem és a csuklómnál fogva visszahúzott a mellkasára. A karjai közé vett.

– Nem fogom megölni a bátyádat. Ő a te Inessád.

A testem Valentinéhoz simult, és szemeim kezdtek lecsukódni. Többet nem mondtam, ahogy ő se. Mi mást kellett még mondani? Neki meg kellett mentenie a húgát és nekem meg kellett mentenem a bátyámat. Ötletem sem volt, hogy fogunk kikeveredni ebből a katyvaszból, de mindkettőnknek pihennie kellett. Elégedetten feküdtem a karjaiban.

Elégedett voltam, hogy megvigasztaltam a szörnyet.

Mert a szörnyeteg megérdemelte a törődésemet.

Szeretni kellett.

Általam.

***

A testőr kitépett Zaal karjai közül. Én sikítottam és kinyújtottam a kezem a sykhaarám felé, hogy mentsen meg. De egy testőr visszatartotta őt. Ő kiabált, a zöld szemei kitágultak, ahogy megpróbált visszajutni hozzám. Ránéztem Anrira, aki szintén a visszajutásért küzdött, de egyikük sem tudott szabadulni.

A testőr letett a padlóra. Próbáltam elfutni, de nagymama megfogta a vállam. Megálltam, amikor megéreztem, hogy a hideg keze remeg. Felnéztem rá. Nagymama arca fehér volt.

Egy kiáltást hallottam, elfordítottam a fejem és láttam, hogy a férfi, Levan Jakhua, arra kényszeríti az ikertestvéreimet, hogy ránk nézzen. Megkerestem a családom többi tagját. A fal mellé voltunk felsorakozva.

A homlokomat ráncoltam, mert nem tudtam, hogy mi történik. Aztán hallottam a mamám szipogását. A papám a vállára tette a kezét. Hallottam a mama suttogását. – Meg fognak ölni minket, a fiaimat kivéve. Kicsim, mindannyiunkat meg fognak ölni. – A papa nem mondott semmit válaszul, de én féltem. Annyira féltem.

Visszanéztem a Jakhua férfira. Zaalt akartam; tudtam, hogy ő megmenthetne. Felé mozdítottam a lábam. Ahogy megtettem, mennydörgésszerű robaj töltötte meg a levegőt. Felsikítottam a hangra; aztán valami vállon ütött. Próbáltam felkiáltani, ahogy a fájdalom belehasított a karomba. Aztán valami más megütötte a derekamat és még valami más a csípőmet. A látásom egyre homályosodott, amíg a földre nem estem. Próbáltam felkelni, próbáltam sikítani,de valaki rám esett. Nem tudtam mozogni, fáztam, olyan nagyon fáztam; aztán valami a tüdőmet fojtogatta és minden elfeketedett…

Zihálva ébredtem, de valaki a karjaiban tartott. Hideg hatolt a csontjaimba, de az erős karok felmelegítettek. Előre-hátra ringattak, és fűszerek illata töltötte meg az orromat, hozzáadódva a melegséghez. A fájdalmas emlékek halványodni kezdtek, majd teljesen eltűntek, amikor egy lágy, kristály kék szempár villant fel előttem.

– Valentin – mondtam elszorult torokkal.

– Elaludtál – mondta és megsimogatta a karjaimat. – Kiabáltál. Azt kiabáltad, hogy valaki mentsen meg, aztán azt mondtad, nem kapsz levegőt.

Könnybe lábadt a szemem, ahogy mindig, amikor ez a rémálom lecsapott. Felemeltem a kezem, hogy letöröljem a könnyeket, de Valentin megelőzött. Négy napig pihentünk és gyógyultunk. És minden nap egy kicsit többet mondtunk el egymásnak magunkról. Ő elmesélte az életét egy drogfüggő anya mellett, aztán az ő és Inessa életét az árvaházban. A vérem meghűlt, amikor az Éjszakai Lidércekről beszélt, akik néhány havonta eljöttek a gyerekekért – a grúzok, akik megvették a gyerekeket az árvaházból, hogy a halálos meccsek vagy a szexrabszolgák vermeiben használják őket.

Én a rejtőzködés éveiről meséltem neki. Az évekről, amikor sosem hagytam el a házat. A napjaimat, amikor arról olvastam és tanultam, hogyan álljak ellen a kínzásnak, ha az ellenségeink valaha is megtalálnának.

Valentin azt mondta, büszke rám. A kiscicájának hívott, a kotyonokjának. Mindig biztonságban éreztem magam ettől.

– Kotyonok, jól vagy? – kérdezgette, de én nem voltam jól. A testemnek éreznie kellett, hogy élek. Miután megérintett a halál erős és nyomasztó szele, sokkal inkább szükségem volt arra, hogy a karjaiban tartson.

Azt akartam, hogy magáévá tegyen. Azt akartam, hogy az övé legyek, teljesen.

Valentin kezei még mindig a karjaimon voltak. Felnéztem a nyakára. A nyakörv által okozott lyukak be voltak hegesedve. A bőre még mindig érzékeny volt, de gyógyulóban volt és ő erős volt. Mióta levette a nyakörvet, mióta a drogok eltűntek a szervezetéből, a bőrszíne visszatért a természetes tónusához. Széles, kidolgozott teste fitt és erős volt.

Jobban szükségem volt rá, mint a levegőre.

Úgy láttam, nincs oka a várakozásnak.

– Kotyonok? – kérdezte megint Valentin. Aggódó kék szemeibe nézve felemeltem a kezem és végigfuttattam a mellkasán, egyenesen a hasa aljáig. Elpirultam, ahogy megéreztem a kemény izom hullámzását az érintésem alatt. Egy akaratlan szisszenés távozott az összeszorított fogai közül.

Valentin kezei lehullottak a karjaimról, ahogy hátradőlt. Figyelte, ahogy feltérdelek, közelebb húzódok, lassan előrehajolok és a számat a mellkasa közepére préselem.

– Zoya – mondta elszorult torokkal. De én csendben maradtam. Feljebb emelkedtem a testén, meleg leheletemtől kirázta a hideg. Amikor a nyakához értem, lenéztem és megpillantottam kemény és merev férfiasságát a hasánál. Vágy gyűlt fel bennem. Úgy éreztem, legyőzött engem az e férfi iránti vágyam, lehajoltam és megnyaltam a maradandó heget Valentin nyakán, a heget, amit az éveken át hordott fémnyakörv okozott.

Valentin teste megdermedt. Hallottam, hogy próbálta kontrollálni a légzését. Láttam, hogy a kezei ökölbe szorulnak az oldalainál. De amint egy utolsó csókot nyomtam a nyakára, egy elfojtott nyögés szakad fel a torkából, ahogy visszanyomott a matracra.

Valentin másodpercek alatt rám mászott, betakart a hatalmas testével. A szemei éhséggel teltek meg, ahogy az ajkaimat bámulta. Végignyaltam a forradásokat, miközben a kezeimet felemelve könnyedén végigsimítottam a derekán. Valentin nyaka megfeszült, amikor megszólalt. – El fogok lopni még egy csókot.

Melegség áradt szét bennem, amikor válaszoltam. – Jó – Valentin épp megmozdult, amikor a kezemet a mellkasára téve megállítottam.

Ő rögtön megdermedt és elkomorult. – Zoya? – kérdezte.

Lenyelve minden idegességet, ami próbált a szívembe lopakodni, azt mondtam: – Akarom ezt – felemeltem a fejem, hogy bekerüljek a személyes terébe. – Téged akarlak, Valentin, hogy lopd el a testem többi részét.

Valentin vállizmai megfeszültek és egy hangos morgással a számra préselte a száját. A csók forró volt és perzselő, kétségbeesetten megmarkoltam a hátát.

Halkan felnyögött, ahogy az ajkaim közé nyomta a nyelvét, harcolva az enyémmel. Elemeltem a kezem a hátáról és átkaroltam a nyakát, próbáltam még közelebb húzni magamhoz. Olyan közel akartam tudni magamhoz, amennyire csak lehetett. Azt akartam, hogy érezze, akarom őt. Azt akartam, hogy szeretve érezze magát.

Valentin feszes teste az enyémhez préselődött. Miközben nem hagytuk abba a csókolózást, a vastag combjával szétválasztotta a lábaimat.

Hátravetettem a fejem, ahogy megéreztem a hosszát az ágyékomnál. A körmeimet a vállai kemény húsába vájtam. De Valentin figyelme egyszer sem ingott meg. Csókokat nyomott az arcomra és az államra. Körözött a csípőjével, tovább tolta magát a lábaim között. Sötétvörös pír öntötte el a testem. Valentin nyelve kicsúszott az ajkai közül és elkezdte nyalni a nyakamat, éhes morgás visszhangzott a mellkasában.

Borzongás futott végig a gerincemen, mielőtt darabokra hullott és végigszáguldott az ereimen. Felnyúltam és megfogtam borotvált fejét, ahol fekete hajának érdes érzete csiklandozta a tenyereimet.

A szájával lecsapott a nyakamra, csipkedte és harapdálta a fogaival a kipirult bőrömet. – Valentin – kiáltottam, elkezdtem forgatni a csípőmet a megkönnyebbülést keresve arra, ami a combjaim között épült.

Valentin elszakadt a nyakamtól és orra hegyét végigfuttatta az arcomon, amíg fölém nem tornyosult. Kék szeme a szükségtől fénylett. Találkozott a tekintetünk. Tompán lebegtünk, csak bámultuk egymást.

Valentin forró lehelete az arcomat súrolta. A kezeim közé fogtam gyönyörű heges arcát. – Olyan szép vagy – hallottam magam bevallani.

Valentin orrlyukai kitágultak és lehajolt, hogy három édes csókot nyomjon az arcomra. – Nem vagyok szép – válaszolta. – Sebzett vagyok, tele hegekkel és viharvert. Egy csúnya szörnyeteg.

Az orcájához fordítottam az arcom, a füle tövénél megcsókoltam a bőrét, néztem, ahogy libabőrössé válik az érintésemtől. – Én döntöm el, kit és mit gondolok szépnek, és az én szememben te tényleg az vagy, Valentin – Valentin teste még mindig merev volt a feszültségtől, így a füléhez simítottam a számat és kijelentettem: – Az én gyönyörű szörnyetegem.

Megnyaltam Valentin fülkagylóját, amikor egy feszült morgással megfogta az államat és maga felé fordította a fejemet. Gyorsan és pusztítóan csókolta a számat; aztán lefelé mozdult a nyakamhoz, amíg el nem érte a mellkasomat. Végigsimított a testemen, erős, érdes kezétől felmelegedett a bőröm. A tenyerébe fogta a mellemet és megnyalta a bimbót, míg a hús meg nem keményedett az érintésére sóvárogva.

Lecsukódtak a szemeim és Valentint tarkójánál fogva magamhoz húztam, mert azt akartam, hogy erősebben és gyorsabban csinálja, az érzés, amit ez által kelt, áradjon szét a testemben. Hatalmába kerített, birtokolt engem és én sosem éreztem elevenebbnek magam.

A fogai a mellbimbómba mélyedtek, az érzés egyenesen a lábaim közé lövellt. A szája a másik mellemhez mozdult és én a fejemet forgattam a matracon. Túl sok volt, ennek a durva és veszélyes embernek az érzete, ennek a született gyilkosnak, ennek a bérgyilkosnak, aki a magáévá tette a testemet.

Aztán lejjebb ereszkedett.

Valentin nyelve végigszántott a felsőtestemen, amíg el nem ért a hasam aljáig. A nyelve hegyét előre-hátra mozgatta ott, ahol a szőröm kezdődött. Megvonaglottam az ágyon, és döbbenten felkiáltottam, amikor megéreztem nedves nyelvét a combjaim redőibe mélyedni.

Valentin felhördült és a fejét felemelve, feszülten, figyelő tekintetével, megkérdezte: – Biztos vagy benne? – A szívem elolvadt, tudtam, hogy nem akar erőszakos lenni.

– Igen.

Valentin végignyalta az ajkait, tekintete nem hagyta el az enyémet, aztán széttárta a combjaimat. Megborzongtam a várakozástól, hogy ennyire bensőségesen érintett meg. Ilyen bensőségesen érintett meg a beleegyezésemmel, nem a kínzómként, hanem olyan férfiként, aki megértette a lelkemet.

Aztán döbbenetemre, Valentin addig ereszkedett lejjebb, amíg a széles vállai a lábaim közé értek, forró lehelete átjárta a legérzékenyebb részeimet. A szempilláim megremegtek, próbáltam lehunyni a szemeimet az érzésre, hogy olyan közel volt hozzám, de küzdöttem, hogy nyitva tartsam őket, hogy lássam, ahogy magáévá tesz.

Valentin csak a középpontomra koncentrált. A fogait összeszorította, mintha keményen küzdött volna azzal, hogy visszatartsa magát. A mellkasom összeszorult, ahogy láttam, a matracba préseli a csípőjét.

Pont úgy elveszett a pillanatban, ahogy én.

Valentin felemelte a kezét és elsikkantottam magam, ahogy az ujját végigfuttatta a redőimen. Addig ingerelt, amíg már vonaglottam, hogy érintsen meg még. – Valentin – suttogtam, ahogy megcsókolta a combom belső oldalát.

– Olyan nedves vagy – mondta, a hangja mély és rekedt volt a szükségtől.  – Olyan kurvára gyönyörű – még egy csókot nyomott a belső combomra, ezúttal olyan közel a puncimhoz, hogy úgy éreztem, lángol a bőröm.

– Valentin, kérlek – könyörögtem, nem tudtam biztosan, hogy mire kérem. Az ösztöneim vezettek, esedeztem a férfinak, hogy még érintsen meg.

Megemeltem a csípőmet, mire Valentin felnyögött, a hátam mögé csúsztatta a kezét és a puncimra nyomta a száját. Felkiáltottam, hátam ívbe feszült, ahogy forró nyelvével a bejáratomon körözött.

Az ujjaim kapaszkodót kerestek, de túl rövid volt a haja. Ehelyett karmoltam a koponyáját, amitől Valentin fogása a hátamon erősebb lett, közelebb húzva engem a szájához.

Csak nyögtem és nyögtem, ahogy az új érzés magával ragadott, de semmi sem készített fel az érzésre, ahogy Valentin nyelve körbenyal engem. Ahogy a nyelve végigsimított az ideggócon, megrándultam és a hátam megemelkedett a matracról.

Küzdöttem, hogy eltoljam Valentint, az érzés, ahogy nyal, túl sok volt. De a benne élő gyilkos feltámadt hamvaiból. A bérgyilkos, a domináns szörnyeteg átvette az irányítást és az egyik erős keze lenyomta a mellkasomat. Kezének erejével visszanyomott a matracra, az ágyhoz szegezve tartott engem, miközben a nyelve lassan és incselkedően játszott a puncimon.

Szétnyitottam a tenyereimet, megfogtam az ágy széleit, kellett valami, amibe kapaszkodhattam. A testem lángolt. Tűzbe hozott.

Aztán a nyelve gyorsabban mozgott, a mellkasomon lévő keze erősebben nyomott a matracba. Nyögés, nyögés után jött ki a számon, ahogy a szája a puncimat falta. Valentin feltolta a testét, széles vállai széttárva tartották a lábaimat. A nyelvével nem tartott szünetet, ahogy pozíciót váltott. Elvette a kezét a derekamról és én felkiáltottam, ahogy megéreztem az ujját a középpontomnál körözni, mielőtt lassan betolta.

– Valentin – kiáltottam, és levegőért kapkodtam, ahogy a nyelve és az ujja által okozott dupla érzés egyre magasabbra és magasabbra repített.

Fény villant a lehunyt szemeim mögött. Mint a villámcsapás, éreztem az elektromosságot végigszáguldani az ereimen, a legintenzívebb melegséggel elárasztva. És aztán szétestem; felkiáltottam, ahogy a gyönyör elárasztotta minden sejtemet, a mellkasom Valentin merev szorításának feszült. A remegtem és vonaglottam, amíg már nem bírtam tovább. De Valentin nem állt le. Felnyögött, ahogy lecsapott a húsomra, de túl érzékeny voltam, a testemnek szünetre volt szüksége.

– Valentin – suttogtam, a combjaim remegtek a vállainál, ahogy a testem a megnyugvásért küzdött. – Valentin – mondtam megint és a kezemet rátettem a mellkasomon lévő kezére. Megszorítottam és éreztem, hogy lelassul a nyelve. Rátapasztotta és forgatta a nyelvét a csiklómon, aztán lassan kihúzta belőlem az ujját. Ziháltam, ahogy a bennem lévő forróság kezdett alábbhagyni. De Valentin alapos nyelve lustán nyalogatta a nedvességemet, puha ajkaival a középpontomat csókolgatta, megtöltve fénnyel a szívemet.

Perceket töltött a cirógatásommal. A hátam a matrachoz préselődött, miközben a kezem még mindig a mellkasomon lévő kezét fogta. Lábaim ernyedten este le az ágyra. A gyönyör utóhatásától, a férfitól, akire a legjobban vágytam, aki leborul elém és imád. Élettelinek éreztem magam.

Túléltem a mészárlást, ami elragadta tőlem a családomat, de itt fekve rájöttem, hogy az évek alatt, amiket rejtőzködéssel töltöttem, simán csak léteztem.

És egy szörnyeteg élesztette fel a szívemet. Egy gyilkos érintette meg a lelkemet.

Valentin végigpuszilgatta a redőimet, aztán a combjaim felé fordította az arcát, mielőtt felemelte a fejét. Ahogy a szemembe nézett, a szívem megrezzent és elpirultam. Felkönyökölt és a figyelmem a hasánál lévő hosszú keménységére tapadt. A hegye csillogott.

Valentin megtörölte a száját a kezével, aztán előremozdult, a kezeit az oldalaimhoz tette. Előrekúszott, megmutatva lényének minden egyes sötét, ragadozó porcikáját. Izmos, tetovált, heges és megjelölt teste elnyelt engem. Próbáltam szabályozni a légzésemet. Miközben engem figyelt, próbáltam lehiggadni. De ez az ember csendben tartotta magát felettem, a prédájára vadászott. A szívem hevesen vert és a mellkasom összeszorult a várakozástól.

Az arckifejezése megváltozott. Láttam, hogy a szájával való kielégítésem valami érzéki és sötét dolgot hozott elő benne. De én mégsem féltem. Így is akartam őt.

Tetszett, hogy így kellettem neki.

Valentin keze megállt a fejemnél. Még mindig csendben volt. A szobában lévő levegő állott és nehéz volt, miközben lebámult rám. Összeszabdalt és kidolgozott izmai hullámzottak és megfeszültek, ahogy nagy testét felettem tartotta. Megborzongtam és remegtem a vizslató tekintete alatt, ám a testem mégis égett a szükségtől.

Elváltak az ajkaim és kiengedtem egy megkönnyebbült sóhajt, Valentin álla megfeszült erre. Elektromosság pulzált és sercegett közöttünk; aztán ahogy lejjebb eresztette a felsőtestét, erős, izmos combjai addig tolták szét az enyéimet, amíg már képtelen voltam tágabbra nyitni őket.

Valentin mellkasa az enyémhez ért és a kezeit a fejem mellé tette.

Csapdába estem.

Foglyul ejtett. 

Életben voltam.

Lenyúlva, Valentin meleg leheletével a bőrömön, hirtelen megéreztem őt a bejáratomnál. A szívem megugrott, miközben széles, nedves hegyét fel és lemozgatta a redőimen. Nyeltem egyet a mérete miatt. Nem voltam biztos abban, hogy képes leszek befogadni.

A csend a szobában, Valentin hallgatása csak fokozta az idegességet, tetőfokára hágott a feszültség. A mellkasom összeszorult, ahogy vártam, hogy belém nyomuljon. Épp attól féltem, hogy képtelen leszek rá, amikor Valentin hirtelen az enyémhez nyomta a száját egy lágy és szelíd csókot nyomott az ajkaimra.

Nyöszörögtem. És ezzel együtt lenyugodtam. Valentin hátrahúzódott, de csak pár centit. A szemei még mindig az enyémen és nem mondott semmit, de előremozdult, keménységének hegyét belém nyomta.

Élesen beszívtam a levegőt az új érzéstől. Megmarkoltam az erős karjait. Az álla megfeszült, alig lélegzett, miközben lassan előrébb mozdult.

Levegő szökött ki a tüdőmből, amint beljebb nyomult. Fájdalom épült bennem, és amikor elkezdett mozogni, biztos voltam abban, hogy nem fér be. Nem tudtam, hogy képes leszek-e elviselni a fájdalmat.

Szorosan lehunytam a szemem, mialatt kitöltött, a körmeim a karjai bőrébe mélyedtek. Aztán újra kinyitottam, amint egy hosszú lökéssel tövig benyomult. Felkiáltottam. Valentin erős karjai remegtek, ahogy megtartotta a felsőtestét.

Gyors lélegzet szaladt ki a száján, egy morgás visszhangzott a torkából. A homlokom izzadt, ahogy próbáltam elviselni a fájdalmat. Aztán Valentin megmozdult, a csípőjét hátrahúzta, amíg hosszának már csak a hegye maradt bennem. Lefagytam, ahogy megint előrenyomult, de ezúttal, amikor Valentin belém nyomta magát, a fájdalom elhalványult és helyébe az öröm borzongása futott végig rajtam.

Meglepett nyögés hagyta el a számat. A szemem, amely Valentinre tapadt idáig, most levándorolt közénk és éreztem, hogy benedvesedem a látványra, ami fogadott. Valentin hasa, a csípőjének mozgása, az, hogy megpillanthattam őt a puncimba nyomulni, a testemet elöntötte a hő az erotikus látványra.

Valentin légzése hirtelen megváltozott. Hosszú, kontrollált lélegzetvétele felgyorsult. Világos bőre kipirult az arcát borító sötét borosta alatt. A szemei tompák lettek, ahogy a csípője egyre gyorsabban mozgott.

– Valentin – suttogtam szinte hangtalanul. Valentin felszisszent a neve hallatán. Nagy kezei közelebb húzták a fejemet, amíg már csak őt láttam, csak őt éreztem – magamban, körülöttem. Bőre melegsége felforrósította a testemet, és a halk, reszelős nyögés, ami a torka mélyéből feltört, felgyújtotta a véremet.

Valentin keményebben hatolt belém. A mámorító hosszúságának érzésétől, amit a hüvelyemben éreztem, valami olyan tört fel bennem, amiről mindig is tudtam, hogy vágyódom utána, az én csípőm is az övével együtt mozdult, együtt körözött.

Egy hangos nyögés szakadt fel Valentinból és a teste megrándult. – Bassza meg! – köpte ki, és lehajolt, míg a szája nem találkozott az enyémmel. Nem csókolt meg, csak puha szájával incselkedett velem. De ezzel egy időben a szívem összevissza vert a közelségétől.

A gyönyör most már ismerős nyomása kezdett el felépülni bennem, a combjaim felé haladva. Szemeim tágra nyíltak az érzéstől, és rájöttem, hogy ez nem hasonlított ahhoz a gyönyörhöz, amit Valentin előtte okozott. Ez más milyen volt. Ez nagyon más érzés volt. A kezeimet Valentin nyaka köré fontam és éreztem minden pillanatát az összekapcsolódásunknak, ahogy a csípőink küzdöttek a gyönyörért, ami most már láthatóan közel volt. Borzongás futott végig a testemen és a szívem túl gyorsan vert. Felkiáltottam, ahogy a heves forróság szikrája felrobbant bennem, a homlokomat Valentin homlokához préseltem és a nevét suttogtam.

Elfojtott nyögés volt a válasz és Valentin közelebb húzott, a csípője felett már elvesztette a kontrollt, ahogy belém csapódott. – Valentin – suttogtam újra, és újra, és újra, amíg abban a pillanatban egy hullám nem tetőzött bennem, mielőtt átcsapott volna a testemen és az engem birtokló gyönyör fogságába ejtve tartott. Távolról hallottam, hogy felkiáltok, belekapaszkodtam Valentinba, mintha a testem attól félt volna, hogy ha nem szorítom magamhoz, akkor lezuhanok.

Valentin lefagyott. Egy mennydörgésszerű kiáltással belém élvezett, magjának áradata, ahogy megtölti a puncimat, egy újabb nyögést váltott ki belőlem. Felnézve Valentin arcát figyeltem. A szemei szorosan csukva voltak, az ajkait összeszorította és az álla megfeszült. Sápadt bőre kipirult a megkönnyebbülés erejétől. Mintha megérezte volna, hogy nézem, kinyitotta a szemeit és kifújta a visszatartott levegőt.

Zihált, forró bőre csillogott az izzadságtól, előrebukott, az arcát a nyakam hajlatába temette. Hátrahajtottam a fejem, hogy lélegezhessek, a kezemet lecsúsztattam Valentin széles hátán, a tenyerem és az ujjaim lecsúsztak síkos bőrén.

Érintésemre hossza megrándult bennem, ahogy a bőre is.

Teljesnek éreztem magam. Annyira teljesnek és egésznek, annyira, hogy könnyek gyűltek a szememben. Ez a férfi felettem. Ez a férfi, aki belélegzi az illatomat és birtokolja a testemet, a szívemet is birtokolja.

A matracon pihentem, közel tartottam magamhoz Valentint. Végül, amikor felemelte a fejét, sötét vonásai bűntudatosnak tűntek a kipirult bőrével szemben. De kristálykék szemei olyanok voltak, mint a csillagok az esti égbolton.

És engem figyelt.

Egyszer sem vette le rólam a tekintetét.

Elpirultam a figyelmétől, amíg le nem nyúlt, hogy végighúzza az ujjait az arcomon. Vártam, hogy megszólaljon, vártam, hogy mondjon valamit, de nem tette. Ehelyett az ujjaival megfogta az államat, megbillentette a fejemet és az enyémhez préselte az ajkait.

Ez a csók lassú volt és megfontolt. Lágy volt és mindent felemésztő. És ez a csók szavak nélkül mondta el, hogy érzi magát belül ez a gyönyörű szörnyeteg – kielégülve.

A nyelve a számat ostromolta, és ahogy gyengéden becsúszott, megízleltem magam. A bőröm fortyogott az utóhatástól, ennek az édes csóknak az utóhatásától. Csak csókolóztunk, nem is tudom, milyen sokáig. Amikor végül Valentin elhúzódott, tudtam, hogy valami megváltozott köztünk.

Ő már nem a kínzó volt.

Én pedig már nem az áldozata voltam.

Valentin homloka az enyémen pihent, és reszketeg levegőt vettem a vallomására. – Úgy érzem, élek – ledermedtem ezekre a szívszorító szavakra; aztán hozzátette. – Úgy érzem magam, mint te.

A szememet könny szúrta és az ölelésembe vontam. – Valentin – mondtam csendesen. – Nemcsak az első csókomat szerezted meg; az ártatlanságomat is – nagy levegőt vettem, tudtam, hogy ki kellett mondanom a szavakat, amik a nyelvem hegyén voltak és egyenesen a fülébe súgtam. – És megszerezted a lelkemet is.

– Zoya – morogta Valentin válaszul és hátradőlt, hogy az arcomra nézzen. Egy pillanatra boldog arckifejezése volt; aztán elhalványult, hogy a fájdalom váltsa fel. – Én nem érdemlem ezt meg. Gyilkos vagyok.

Ahogy hátrabillentettem a fejemet, a szívem összeszorult erre a lealacsonyításra. – Nem, Valentin, egyszerűen csak… te vagy – cáfoltam.

Valentin megint a számra tapasztotta az ajkait, afféle lezáró csókként, aztán oldalra dőlt, hossza kicsúszott belőlem. Levegőért kapkodtam a teljesség hirtelen hiánya miatt, de jóllakottnak éreztem magam, amikor Valentin az erős karjai közé vett és a mellkasára húzott.

Boldog csend volt közöttünk, amíg az ujjaim rá nem találtak a mellkasát díszítő tetovált „194”–re. Rábámultam a tetoválásra és erre betört a valóságunk. Úgy éreztem, hogy a rettegés átdöfi a szívemet. – Bármennyire is gyűlölöm ezt a pokoli kamrát, a lelkemet is eladnám, ha örökké itt maradhatnánk.

Valentin megmerevedett mellettem és szorosabban húzott magához, bizalmasan. – Először az életemben fogalmam sincs, mihez kezdjek ezután. Azt kívántam, hogy soha többé ne kapjak parancsot. Most, hogy szabad vagyok, fogalmam sincs, mit kezdjek ezzel.

Elöntött a szomorúság, amikor rájöttem, hogy a húga biztonságára gondol. Arra, hogy mi lesz a sorsa, ha Valentin nem kapja el a bátyámat. Elszorult torokkal mondtam. – Nem engedhetem, hogy bántsd Zaalt. Ugyanakkor nem tudnám elviselni, ha elveszítenéd Inessát.

Valentin fájdalmas hanggal válaszolt, miközben átölelt. – Nem tudom, mit tegyek, kotyonok. Az egész létezésem azért volt, hogy védjem Inessát, de most… – elhallgatott.

– De most itt vagyok én – fejeztem be helyette. Éreztem a bólintását és azt mondtam. – Egész életemben arra vártam, hogy újra lássam a bátyámat…. – Ezúttal én nem fejeztem be a mondatot.

– És most itt vagyok én – fejezte be helyettem Valentin.

– Igen.

Felemelkedtem az ágyon, hogy Valentin hatalmas testére feküdjek és elveszve a gondolataimban. De aztán a szemem megtalálta a nyakörvet, ledobva a fekete csempepadlóra. Az agyamban Zaalt láttam. Láttam mosolyogva a Tolstaia lánnyal és remény éledt a mellkasomban.

– Valentin – mondtam, a Tolstaia és Volkov név keringett az agyamban. Mikor visszanéztem Valentinra, láttam, arra vár, hogy beszéljek. Kisimítottam a hajamat az arcomból, mielőtt megszólaltam. – A bátyám, Zaal – elhallgattam és Valentin kék szemébe néztem, a biztatást kerestem bennük, hogy ezt az arcába mondhatom. Csak az őszinteséget és a szívét láttam, ahogy visszanézett rám. Közelebb húzódva folytattam. – A bátyám, Zaal Kostava egy Tolstaiát vesz feleségül. A bátyám, a Kostava Klán Liderije beházasodik a Volkov Bratvába.

Valentin szeme elkerekedett, aztán zavarodottan összehúzta a szemöldökeit. Összeszorította a száját, és amikor megint rám nézett, azt mondta: – Szerintem ismerem ezt a nevet, Volkov. Ők oroszok? A bűnöző család?

Bólintottam és felültem, elhatalmasodott rajtam az izgalom. – A bátyám, a sykhaarám, segíthet nekünk. Mivel a nyakörv már nem üt ki téged, ha elhagynánk ezt a helyet, ő segíthetne nekünk. Ők segíthetnének nekünk megmenteni a te Inessádat.

Valentin arckifejezése nem változott, amíg ki nem fújta a levegőt és kétkedve megkérdezte: – Szerinted segítene nekünk?

Megfogva Valentin kezét azt válaszoltam: – Tudom, hogy így lesz. Ő egy jó ember és a Keleti Part legerősebb családjában él.

Elhallgattam és megkérdeztem. – Az Úrnőd itt van New Yorkban? Inessa is itt van?

Valentin bólintott. – Az Úrnő mindenhová magunkkal hozza, de elkülönítve tartja tőlem. Az egyetlen alkalom, amikor Inessa máshol volt, az tavaly volt, amikor Inessát átadta annak a férfinak, akinek ő volt a rabszolgája évekig. Különös kapcsolatuk volt. Az Úrnő baszott velem és a férfit nem érdekelte. A férfi megbaszta Inessát, és az Úrnőt nem érdekelte. Az Úrnő a székhez kötözött és végignézette velem. Ezért vagyunk itt, New Yorkban. Nemrég megölték. Az Úrnő azt parancsolta, hogy öljem meg Zaal Kostavát bosszúból, mert elveszítette az igaz szerelmét.

Összehúztam a szemöldökömet. – Miért akarna bosszút állni a bátyámon?

– Nem tudom. Csak az ölési parancsot kaptam meg.

Megszorítottam Valentin kezét, azt mondtam: – Mennünk kell.

Valentin nem mozdult és én aggódtam, hogy visszautasít. De felállt a matracról és felhúzott az ágyról. – Meg kell tisztálkodnunk; aztán odaadom a ruháidat. Egy órán belül annál a háznál lehetünk, ahonnan elvittelek.

A szívem száguldott, miközben zuhanyoztunk. Amikor már mindketten tiszták voltunk, Valentin egy hátsó szobába vezetett és a kezembe adta a ruháimat. Gyorsan felöltöztünk, Valentin tiszta feketébe. A fejére húzott kapucnitól teljesen az a tolvaj volt, akinek megismertem.

Valentin megfogta a kezem és megállt.

– Hiszed, hogy működhet? – A hangja megtört, amikor hozzátette. – Nem engedhetem, hogy Inessa szenvedjen a gyengeségem miatt.

Közelebb léptem, lábujjhegyre emelkedtem és arcon csókoltam. – Működni fog, Valentin. A bátyám tisztességes fiú volt, nincs kétségem afelől, hogy most tisztességes férfi.

Valentin bólintott. Egy nagy acélajtóhoz vezetett. Idegesen hintáztam a sarkaimon, míg arra vártam, hogy az az átkozott dolog kinyíljon. Amikor az utolsó zár kinyílt, Valentin kitárta az ajtót és előreléptünk, hogy aztán megálljon, mert valaki az útjába állt.

Neki ütköztem a hirtelen megállástól, éreztem, hogy Valentin ledermedt, az összes izma megfeszült. Kinéztem a válla mellett és a vér kifutott a testemből, amikor egy tiszta feketébe öltözött idősebb nőt vettem észre merev és rideg arccal. Mögötte több nagydarab férfi volt, teljesen feketében. Rögtön tudtam, hogy ők voltak a Lidércek, Valentin grúz fogvatartói. Pont olyan ijesztőek voltak, ahogy a nevük jelezte.

Még egyszer ránéztem a nőre. Ő engem nézett. Kirázott a hideg és Valentin maga mögé húzva összeszorította a fogait és azt sziszegte…

– Úrnő.